Tavaly augusztusi tesztjeim során, rövid időn belül több, elfogadhatatlan hibával találkoztam egymást követően. Különösen azért fájt, mert ezek a hibák csupa neves, korábban jó nívót felmutató és közkedvelt helyeken történtek, amelyekkel szemben joggal volt bizalommal a vendégköre. Volt.

Ismerős ugye. Korábban bízunk benne, aztán meg már nem fontosak a korábbi elvek és értékek.

Dühös voltam a város egyik legjobb pékségére, ahol a kisasszony kint dohányzott a bolt előtt, majd kézmosás nélkül szolgálta ki a friss pékárut. Majd néhány nappal később az egyik legnevesebb „kézműves” hamburgerezőre, ahol az előre lesütött és már kihűlt hasábburgonyát a rendeléskor csak egy kicsit belemártották a forró olajba és úgy adták ki. De nem ám véletlenül. Látszott, hogy ez a rendszer, mert egy bazi nagy rozsdamentes tálca tele volt a lesütött krumplival.

Közben meg megy a duma minőségéről. Ugye ez is ismerős. Mást kommunikálni, mint ami valójában történik.

A csalódottságom megkoronázásaként egy „trendi” étteremben akartam egy kései ebédet elfogyasztani. A felszolgáló a trendiség köntösével felvértezett, fölényes kisugárzásával nagyjából semmibe vett, majd kihozta a megrendelt pastramit, ami tökéletesen el volt rontva. Néhány falaton túl nem tudtam megenni, pedig nagyon büszkék erre a fogásukra, csak éppen az alázat, meg az odafigyelés hiányzott belőle. Nem akartam reklamálni, mert azzal leginkább a saját hangulatomat húztam volna le. Elkönyveltem, hogy így jártam, majd legközelebb nem jövök, meg nem adok borravalót. Ekkor jött a totális csalódás. Azon túl, hogy egy szóval sem kérdezte meg, volt-e esetleg valamilyen probléma, hiszen meghagytam az ételt és azon túl, hogy a teljes összeget kiszámlázták még kötelező szervizdíjat is kellett mindezért fizetnem.

Tényleg. Miért kell kötelezően szervizdíjat fizetni, ha a szerviz nem megfelelő?

Ez volt az utolsó csepp. Elszakadt bennem valami. Lenyeltem a „békát”, de a későbbiekben nem tudtam kellőképpen koncentrálni azokra az értékekre, amelyekről szívesen írtam. Elveszett a motiváció, amely a szükséges fogaskerekeket működtette a korábbi években.

Viszont áprilisban kaptam egy erős, pozitív impulzust, amely miatt újra kezdtem az írást. Ez az impulzus pedig nem volt más, mint egy reggeli étel egy kis vidéki szállodában. Az eddigi szállodai reggelijeim legnagyobb élménye.

Íme.

Frissen sült bagel füstölt lazacos omlettel.

Az omlettes bagel történetét hamarosan közzéteszem, viszont addig kíváncsi vagyok a véleményetekre a kötelező „borravaló” kérdésében. Ti mit gondoltok?