Tavaly márciusban nagy szenzáció volt, hogy négy magyar (mivel a Michelin nem vizsgálja a vidéki éttermeinket, ezért négy budapesti) étterem is megkapta a Michelin csillagot. A Tanti, számomra egészen váratlanul részesült az elismerésben, amellyel egy időben óriási népszerűségugrás történt.

Már akkor szerettem volna letesztelni, de jobban szeretek nyugodt körülmények között a tényleges teljesítményre koncentrálni, így egy későbbi időpontot választottam, viszont akkorra szétváltak a séf, Pesti István és az étterem útjai.

Nem fért a fejembe, hogy miként lehet az, hogy egy hely megkapja a csillagot, a következő hónapban meg elmegy a séf. Bár tudjuk, hogy Michelin csillagos séf nincs, de az eredmény eléréséhez nyilvánvalóan, leginkább az Ő munkája szükséges. Az, hogy ilyen történhet, nagy disszonanciára utal és ez előítéletet ébresztett bennem. Ennek következményeként elálltam a teszttől (szörnyű érzés lehet, hogy itt egy ritka, értékes elismerés és a sok munka „gyümölcsét” az étterem nélküle „aratja” le).

Idővel finomodott az álláspontom és túllépve a korlátaimat meg az előítéletemet, tegnap 13.15-re foglaltattam egy asztalt és ellátogattam.

Belépve nagyon kellemes miliő fogadott. Tágas világos tér, udvarias felszolgálók, a hely stílusához illő zene, modern és kényelmes berendezés.

Az étlap egyszerű, könnyen áttekinthető. Két előétel, három főétel, kettő desszert. Három fogás ebédidőben 4.500.- Ft +12,5% szerviz. Kettő 3.700.- Ft + 12,5%.

Italnak menta teát kértem. Helyes kis üvegkancsóban kaptam, ami azon felül, hogy jól nézett ki, rendkívül hosszú ideig forrón is tartotta a teát.

Előétel: vörösboros kocsonya.

Sertészselé vörösborral, sertésfüllel és pofahússal. Azért ezt elmagyarázni egy külföldinek, majd rábeszélni, hogy megkóstolja, azt hiszem, nem lenne egyszerű. Amúgy isteni volt a füllel, a pofahússal, amik tökéletesen puhák voltak és tökéletesen passzoltak a házilag savanyított zöldségekhez. Külön említést érdemel maga a kocsonya, amit életemben először készítettek vörösborral. Nagyon finom és különleges étel.

A Wikipedia szerint az első magyar feljegyzés a kocsonyáról 1544-ből való, míg az első európai 1395-ből.

„Az első, kocsonyával kapcsolatos magyar írásos emlék 1544-ből való. A miskolci közmondások közül országosan ismertté vált a „Pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka”. Ennek eredete: még a hűtőgép feltalálása előtti időben, amikor a pincében tárolták a hűtést igénylő ételeket, vendégek tértek be Miskolc főutcáján a Három Rózsa vendéglőbe (maga az épület ma is látható, homlokzatán a három rózsa domborművével). A vendégek kocsonyát rendeltek, a vendéglősné meg lement érte a pincébe, a sötétben nem vette észre, hogy a hűlő kocsonyába beleugrott, és a zselésedő anyagban benne ragadt egy béka, és így tette le az ételt az asztalra a vendégek elé. A humoros történet hamar elterjedt, és vele a szólás is.”

„A kocsonya készítésének az első írott receptje Franciaországban maradt fenn. Európa legrégebbi Le Viandier nevéhez kapcsolódó 1395-re datált receptkönyvében már szerepel a kocsonya receptje.”

Nekem kissé furcsa, hogy kenyeret nem ajánlották fel alapból, így kérnem kellett. Elsőre nagyon jól nézett ki, az íze is finom volt és jól illet az ételhez, de sajnos az állaga nálam nem nyert. Túlságosan ragadt.

Főétel: burgundi répa, cékla, káposzta.

Ennél a fogásnál három problémám is akadt.

Alapból egy főételt rendeltem, de csak egy előétel méretű és tartalmú fogást kaptam. Egyszerűen nem volt elég tartalmas, nem laktam jól. Másodsorban szándékosan választottam húsmentes ételt, mert általánosságban elmondható, hogy erre a kategóriára a „nagy gasztronómiai bumm” során, mintha nem figyelnének eléggé. Kíváncsi voltam, hogy jelen esetben, hogy is van? Ebben az ételben sem volt, de a felszolgáló tájékoztatása szerint mégis húslé felhasználásával késztették. Miért is? Nehogy egy vegetáriánus nyugodt lelkiismerettel megehesse? Nem értem.

Harmadsorban egy olyan káposzta szószt adtak mellé, ami aránytalanul édes lett. Pont, mint egy desszert, csak zöldségből.

Szokás szerint rákerestem a burgundi répára is és nagy meglepetésemre kiderült, hogy takarmányrépa, vagy cukorrépa. Bár így némi értelmet nyert az édesség, de most, hogy újra megnézzem a képeket nem találok rajtuk egy répát sem. Talán a püré.

Maguk a zöldségek gyönyörűek voltak. Pont annyira hőkezelve, amennyire szükséges és az ízek is passzoltak, kivéve az édes mártást (a képen lila színnel).

Megettem, de olyan érzés alakult ki az ebéd ezen szakaszára, hogy két előételt ettem, egy sósat és egy édeset. Így az édes miatt nem kívántam semmit, de mégis éhes maradtam.

Már készült a desszert, de egyszerűen kérnem kellett egy „sós” ételt. Éhes is voltam és a szám íze is túl édes lett, így a heti ajánlatból választottam az osso bucco-t.

Az osso bucco szó szerint lyukas csontot jelent, de a google translate szerint a velős csont olasz megfelelője is.

Reménykedtem, hogy nem arról van szó, hogy kapok egy nagy lyukas csontot és így is lett. Egy szelet marhalábszárat kaptam rizottó ágyon. Közepén ott volt a velős csont, benne a velővel, amely eltávolítása után ott maradt a lyukas csont.

Nagyon ízletes volt, azonban, sajnálatos módon a húst nem elég melegen tálalták, inkább csak langyosan. Az rejtély, hogy egy ilyen helyen miért nem figyelnek jobban erre a részletre. Nem igazán méltó az étteremhez. A húst követően beleettem a rizottóba és utána már nem zavart semmi sem. Biztosan az elmúlt időszak legjobb rizottója. Krémes, sajtos, forró, megfőtt, de mégis rágható rizzsel. Ha ezt tették volna az édes mártás helyett a zöldségekhez, nem lett volna semmi bajom és nem derült volna ki, hogy egy 4.400.- forintos főételnél a húst langyosan hozzák ki.

A desszert: sör, datolya, karamell.

Ez az édesség viszont egyértelműen méltó a csillaghoz. Kifinomult, részletgazdag, sokféle texturával, kissé keleties ízvilággal (a datolya miatt), sör ízzel, karamellel és még sok olyan apró részlettel, amit, csak a Tanti cukrásza, Baracskay Angéla tud igazán. A datolyás, sörös desszertkülönlegesség tetejére a „korona” pedig nem más, mint a fóti sörfőzde Keserű Méz söréből készült félig fagylalt félig sorbet. Zseniális, míg a tálalás gyönyörű. Sörapu (a Keserű Méz megalkotója) biztosan nem számított arra, hogy a söréből egyszer ilyen desszertet készítenek.

Végül a kávé. Goppion, ami a hely színvonalához illő, minőségi választás.

Ristretto-t kértem, amit tökéletes minőségben, tökéletes crema-val kaptam, méltó lezárásaként a desszertnek, sajnos azonban kis pohár víz nélkül.

Ezek után a kérdés, Michelin csillagos volt-e az ebéd? Egyértelműen nem. Nem lett volna szabad egy főételt túlédesíteni és a húst sem lett volna szabad langyosan kihozni, pláne úgy, hogy már elégedetlen voltam az előétel adagnyi „édesség” miatt.

Nagy kár, hogy két ételt is kifogásoltam. Viszont ezzel szemben az előétel és a desszert olyan szintet mutatott, amit nagyon nehéz elérni és az elfogyasztásuk élmény volt.

Külön kiemelem a vörösboros kocsonyát. Egyrészt a boros ötlet miatt, másrészt a részletgazdagsága miatt. Még sehol nem ettem ennyire nívós kocsonyát és ennyire nívós savanyított zöldségeket, így egyértelmű, hogy megkapja a legjobb éttermi kocsonya címét.

Az ebédért, úgy, hogy az édes, burgondi répás (vagy répa nélküli) fogás árát részben elengedték, 10.170.- Forintot fizettem, ami tartalmazta a 12,5% szervizdíjat.

Mint mindig, most is inkognitóban voltam és mindenért teljes árat fizettem.